Szóval van ez a zenekar, én nagyon komálom őket, meg újságba kellett velük interjuhot csinálni, bár abból még nem tom mi lesz, de itt a cucc teljes egészében, vagymi...amúgy meg Borovitz Tamással készült, ki eme csoda frontembere.
Mikor és hogyan hozott össze benneteket a sors, illetve hgoyan sikerült kialakítani ezt a stílust, mik voltak a példaképek?
1996-ban egyetemistaként találkoztam az akkor épp az egykori iskolámba
(Teleki Blanka Gimázium) járó lelkes fiatalokkal, akik szintén az URH -
Európa Kiadó - Kontroll csoport - Balaton - Sziámi - Bizottság
underground legendák bűvkörében éltek.
Mivel ekkor már csak 1-2 létezett a fenti zenekarok közül, ezért elkezdtük az ő dalaikat játszani.
1997 végéig ez így is volt, persze a repertoárba bekerültek az első -
igen egyszerű, és akkor még nem túl vidám - saját dalok is.
1997 végétől kicserélődött körülöttem az állomány. Én szerettem volna
komolyabban venni a zenélést, ezért jobb képességű zenészekkel kezdtem
játszani. Szerencsére a barátaimról kiderült, hogy tényleg a barátaim,
ezért nem utáltak meg akkor, legfeljebb egy rövid időre.
Jöttek a saját dalok csőstül. Annak a "korszaknak" a vége felé azonban
kiderült, hogy emberileg nem igazán jövünk ki egymással, így '99 végén
ismét totálisan kicserélődött a tagság.
Ekkor már nem példaképekben gondolkodtunk, hanem saját ("egyéni
stílusú") dalok megírásán gondolkodtunk. Az egyéni stílus azt
jelentette, hogy dallamos, sok fúvósos, női+ffi énekre építő
"alternatív" és ska dalok születtek. (Nem túl izmos előadásban).
A jelenlegi stílusotokra milyen előadók hatottak leginkább?
Illetve kinek mi?
Mivel a zenészek múltja is rendkívül változatos (a VHK-tól a Vidámparkon át
egészen a Z'Zi Laborig), ezért aztán a "példaképeket" is órákig lehene
sorolni.
A fúvósok leginkább jazzt, funkyt és "igényes zenéket" hallgatnak, bár
Lőrinc szerencsére a reggae iránt is nyitott :)
A dobos hallgatási skálája Phil Collinstól a Quimbyn át a Colorstarig
terjed.
A basszeros most éppen a Rammstein - SKA-P - Asian Dub Foundation trióra
esküszik. Vagy Kispál. És Quimby.
Zolinak, a gitárosnak (és nekem) a Beatles a top 1, de ugyanígy belefér a
Bizottság és az Amorf Ördögök.
Kriszta favoritja Elvis és a bolgár Wickeda (meg sok más).
Nekem pedig Manu Chao, a Leningrad és a Madness a zene. Meg a SKA-P. És az
Európa Kiadó.
Elég vegyes, nem?
A színpadi show, amit általaban öosszehoztok, az spontán, vagy gyakoroltok előre valamit?
A szövegek hogy jönnek?
Ha jól tudom, akkor most az enekesnőtok, kriszta terhes, es kicsit pihenőre vonul, mik a távlati tervek?
A show valamennyire előre tervezett (hiszen profik vagyunk vagy mi?!),
de persze sok spontaneitás is van benne (hiszen profik vagyunk vagy
mi?!)
A spontán elemek természetesen elsősorban a közönséggel kialakuló intenzív interakcióból fakadnak.
A szövegek hol jönnek, hol nem jönnek. Általában fél évig nincs
ihletem, de van 1-2 olyan hét, amikor dőlnek belőlem a sorok. Ezt az
intervallumot célszerű elcsípni, mert után újabb hosszú (belső) csend
következik.
Hát... Krisztánk egy időre családi kötelezettségeknek tesz eleget, és
nem tudjuk, hogy a 2 születendő gyermek mennyire köti majd le, így nem
tudjuk azt sem, hogy milyen időtávra keresünk csajszit. Hosszú ideje
keresünk, remélhetőleg már közel a cél(személy)...
Akkor ezek szerint nem lesz sok leállás?
Mellesleg civilben mik vagytok, mert ahogy hallottam elég érdekes foglalkozásokat űztök : )
Hát, sajnos lesz leállás, de 1-2 koncertre beugrik Zsákai Zita, a Malacka korábbi (1999) énekesnője.
Foglalkozások: igen, meglehetősen széles a skála:
van aki egyetemi tanár, de programozó is,
van, aki programoz, de inkább rendszergazda,
van, aki reklámtárgyakban utazik,
van aki nem utazik, de reptérre jár,
van, aki internettel foglalkozik, van, aki gyerekekkel, és van aki egész nap fúj,
de sajnos néha szívunk is.
Ámúgy meg itt lehet őket webileg elérni, ha valaki akarna velük valamit, vagymi...

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
fejtegetések a világ rendjéről, vagy éppen rendetlenségéről, egy kis anarchiába csomagolva néha
RSS
balinto 2006
Elég vicces és kitartó vagy barátom... :-(